Sólyomfi-Nagy Zoltán

Szeretettel köszöntelek!

Budapesten születtem. Tanító, néprajzkutató – kulturális antropológus, költő, zeneszerző, regős-énekes, dob-, és csörgőkészítő vagyok. Tát és Tokod között, a Tokodi Pincevölgy melletti domb tetején álló házban élek, mely egyben az Ősforrás Központ is. Négy csodálatos gyermekem van. Kora gyermekkorom óta vonzódom a természet közeli népek gondolatvilágához, életszemléletéhez, tárgyi és szellemi hagyatékához. 1980 óta tanulmányozom a honfoglalás kori magyar, az észak-amerikai indián, valamint az ázsiai lovas-nomád kultúrákat.

1991 áprilisában a Jósors összeszőtte utam Jonathannal, egy akkor Dániában, ma Svédországban élő antropológussal, tanítóval, aki a sámán (tátos) hagyományok egykor mindenhol jelenlévő lényegét (core samaizmus) tanította és tanítja. Rendszeresen részt vettem csoportjain s 1997 ősze óta magam is tanítom e tudást, illetve merítek belőle.

A hosszú évek alatt önálló rendszerré, iskolává (ŐSFORRÁS ISKOLA) vált mindaz, melyet tőle, Máté Imre bácsától, Koppány nembéli Karaultól, észak-amerikai indián mestereimtől s másoktól tanultam. Sok saját módszer, technika is része e tanítás-sornak, melyek többsége hajdani őseink világszemléletét tükrözi, amikor még szerves egységben éltek környezetükkel. Olyan tudás ez, mely az idők végtelen kútjából, az ŐSFORRÁSból ered…

Merítek az ősi tudás elemeit még őrző idősek tudásából, a tánc és zene léleknyitó hatásaiból (hosszú évekig néptáncoltam, illetve tánc-, és zeneterápiát tanultam).

Koppány nembéli Karaul Tokmak Horváth Fia János György 2002-ben koronájával Őrző Tokmak Karaul Tátossá s egyben utódjává avatott. 2006-ban a Yotengrit mozgalom bácsája (tátosa) lettem Máté Imre által. 2010-ben megalapítottam a TENGRI KÖZÖSSÉG-et, mely az eredendő magyar szellemiséget és világképet megismerni, megőrizni, gyakorolni és továbbadni akaró emberek közössége. Tiszta forrásunk: a magyar nyelv, a természet lényei és tanításai, népmeséink bölcsessége, ünnepeink és népszokásaink ezer évekből megmaradt eredendő üzenete, a még köztünk élő idősek tudása, embertársaink és saját lelkünk felszínre hozható lelkiismerete, a jóság és szeretet.

1981-ben elvégeztem a Budapesti Tanítóképző Főiskolát rajz szakon.

2019-ben a Pécsi Tudományegyetem alapképzésén a bölcsészkar néprajz szakán (PTE BTK BA) is diplomáztam. Szakdolgozatomat a Cserga (Izzasztó kunyhó) eredetéről és világszerte megtalálható változatairól írtam, részletesen kitérve a mai magyarországi újjáéledéséről, melynek „úttörője” vagyok.

2022-ben mesterképzésen kulturális antropológia szakirányt végeztem el ugyanott (PTE BTK MA), szakdolgozatom témája a magyar férfi hajviseltek története, kitekintéssel más népek hagyományára is.

2018-ban az a megtiszteltetés ért, hogy Szervátiusz Jenő díjban részesültem, „az ősi magyar hagyomány, az ősi szellemi kultúra  őrzéséért, megismertetéséért dallal, verssel, tanítással végzett áldozatos munkájáért”. Köszönet Szervátiusz Klárának, Szervátiusz Tibornak és a Szervátiusz Alapítványnak, hogy érdemesnek tartott rá.

A tanítások során mindezt a szemléletet és tudást igyekszem szelíden-határozottan, játékosan-komolyan, elmélyülten-felszabadultan átadni, miközben újra és újra elcsodálkozom a résztvevők nyitottságán, kreativitásán, mélyről feltörő bölcsességén. Hiszen magam is tanulok mindenkitől.

Az élet csoda. Ezt a csodát érdemes meglátnunk, felismernünk önmagunkban is s akkor napjaink a Nap ragyogásában, Isten fényében, a Szeretet útján telnek.

Ötször utaztam az Egyesült Államokba (1996-2000. között minden évben), s egyszer Kanadába (2016.), ahol különböző indián rezervátumokon (pl. Pine Ridge, Rosebud, Northern Cheyenne, Arapaho, Navajo, Hopi, Ute, Crow, Wind River, Huron, Micmac) és azokon kívül ismertem meg az őslakók mai életét. Részt vettem izzasztó kunyhó szertartásokon (1983 óta Magyarországon is), melynek vezetésére is megtanítottak, miután teljesítettem annak feltételeit, lakota (sziú) hagyományok szerint.

Négyszer táncoltam végig a lakota Naptánc Szertartást (Magyarországon 2000. óta minden évben vezetem is „Magyar Naptánc” néven), míg az ötödik évben dobos-énekesként szolgáltam a táncosokat. Lakota medicine man-től (orvosságos ember) indián nevet kaptam és tagja vagyok egy lakota dobos-énekes csapatnak, melynek neve: Wakinyan Oyate – Mennydörgés Lények.

Háromszor utazhattam Indiába (2009.: Nagpur, 2012.: Haridwar, Rishikesh, 2018.: Mumbai), hogy egy, a vallások sokszínűségének megőrzését céljául kitűző konferencián vegyek részt. Felejthetetlen napokat tölthettem Azerbajdzsánban (2014.),  Kazaksztánban (2012.-2018.), Kirgizsztánban (2016.-2018.), Törökországban (1998.-2018.) s Türkmenisztánban (2015.).

Az a megtiszteltetés ért, hogy a kazaksztáni Saga faluban, az ottani magyarok (madjar) tiszteletére állított hatalmas Életfát avathattam.

Barátaimmal és a 2002-ben alapított NIMRÓD Együttessel közös zenélésünk eddig kilenc zenei s egy prózai anyagban jelent meg: Sólyomének (1998.), Szarvastánc (2001.), Széptüzek Lángja (2002.), Szépmezők Szárnya (2004.), Elemek Dalai (2005.), Virrasztó (2006.), Égbekiáltó (2007.), Wayra-Tate (indián dalok, 2010.), Tengerég (a NIMRÓD Együttesből alakult ALTAIR együttessel, 2011.),  Eggyé válok (önálló verses CD – 2009.)) Ezek a lemezek megtalálhatók a zenei megosztó portálokon.

Ki kell emelnem az első pillanattól velem zenélő Keresztes Nagy Árpád kobzos barátomat, akinek zenei tudása, improvizációs képessége a kezdetektől lenyűgözött. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy együtt zenélhetek vele, immár 26 éve.

2004. márciusában „Csillagsólyom” címmel jelent meg első verseskötetem (Szenzár kiadó), melyben az ünnepeken, szertartásokon, közös összejöveteleken énekelt dalok szövegei is megtalálhatóak . 2007. végén megjelent a második kötet: „Göncöl szekerén” címmel (Püski kiadó), majd 2020-ban gyűjteményes, verseimet és dalszövegeimet tartalmazó kötetem, „Vártalak” címmel (szerzői kiadás).

Soha, semmilyen tudatmódosító szerrel nem éltem a szellemi úton (sem). Minden képesség megvan bennünk arra, hogy eredendő emberi adottságainkkal érjük el a kapcsolattartást a láthatón túli világgal.

Tanítóim:

Koppány nembéli Karaul Tokmak Horváth fia János György (Somogyország – Karaul hagyomány)

Máté Imre (Németország és Rábaköz – a rábaközi tudók hagyatéka, Yotengrit)

Kovács Imre Barna (Magyarország – őseink szellemi tanításai és gyakorlatai)

Paksi Zoltán (Magyarország – asztrozófia)

Budai Szűcs Ferenc (Magyarország – életbölcselet)

Jonathan Horwitz (USA/Svédország – sámán hagyomány és gyakorlatok – Michael Harner iskola)

Tom Brown (USA – túlélő technikák)

Tom Cross (USA – Izzasztó Kunyhó,  Látomáskeresés  és Naptánc, indián szellemiség)

Art Tracy és Bear Boy (USA – Izzasztó Kunyhó)

Dewey Braveheart (USA – Naptánc, indián szellemiség)

Zakariash Bearshield (USA – Naptánc, indián szellemiség)

Balázs József (Erdély – tátos szellemiség)

Wilfried Gürtler (Németország – zene-, tánc- és mozgásterápia)

Akiktől még sokat tanultam (teljesség nélkül):

Hoppál Mihály (Magyarország – sámánság)

Tanáraim a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészkarának Néprajz – Kulturális Antropológia szakán

Kerezsi Ágnes (Magyarország – sámánság)

Somfai-Kara Dávid (Magyarország – sámánság)

Sántha István (sámánság)

Halmy György (Magyarország – sámánság)

Birtalan Ágnes (Magyarország – sámánság)

Szathmári Botond (Magyarország – sámánság)

Kassai Lajos (Magyarország – őseink világképe)

Cey-Bert Róbert Gyula (Magyarország – őshitünk)

William és Éva Gaspar (USA – Naptánc, életbölcselet, indián szellemiség)

Felicitas D. Goodman (USA – sámáni tudatállapotok és gyakorlatok, testtartások)

Csörgő Zoltán (Magyarország – Őseink világképe és az év ünnepköre)

Hwiemtun (Canada – salish indián hagyomány)

Andreas Jakitsch (Németország – indián szellemiség)

Diana Ottereyes Reid (Canada – cree indián szellemiség)

Vernon Foster (USA – lakota indián szellemiség)

John Somosi (Kanada) – anashinabe észak-amerikai indián műveltség

Wayne William Snellgrove Standing Bear (Kanada) – anashinabe észak-amerikai indián műveltség

Ősforrás Iskola

a Szerves műveltség iskolája 1997. óta

Kapcsolat

2531 Tokodi pincék, Bikás oldal

+36203634076

osforras@gmail.com

Közösségi média